Rólunk mondták"Tisztelt Farkas Tamás,
az Önöktől vásárolt páramentesítő készülékkel maximálisan meg vagyok elégedve.
Napi gyakorisággal használjuk a megvétele óta, problémamentesen, hatékonyan üzemel.
Üdvözlettel,"
Fűzéri Csaba
"Egyszerűen csúcs ez a páramentesítő... 1. osztályú.
Üdvözlettel"
Tamás
A páramentesítőt egy szuterén, tehát valamivel hűvösebb helyiségbe helyeztem el, ahol nyáron a szellőztetés a meleg, páradús levegő lecsapódását idézte elő, ami kellemetlen és egészségtelen dohos levegőt eredményezett. Korábban sokáig próbálkoztam nedvesség megkötő só használatával, de a rendkívül magas költség szinte nulla hatásfokkal párosult. Összehasonlításul: a külső levegő páratartalmától függően, a páramentesítő készülék nem egyszer napi 5 liter desztillatummal csökkentette a pinceszint páratartalmát, ennyi vizet a sóval egy év alatt sem lehetett összegyűjteni."
név nélkül
Az Önöktõl vásárolt Heavenfresh XJ-2100-t megvásárlása óta folyamatosan üzemeltetjük és meg vagyunk vele elégedve. Amit állítottak a készülékrõl az megfelel a valóságnak. Köszönjük.
Szalontai Sándor
" Az árút köszönetel megkaptam. Még egyszer köszönet a szimpatikus vevőszolgálatért. Ha bárki szárítási problémákkal küzd, szívesen fogom Önöket ajánlani.
Végre egy internetes cég, mely olyan termékeket kínál, melyeket valóban szállítani is tud és a valóság fedi a leírtakat. 4 óra üzemeltetés után a picében 80%-rl, 55 %-ra esett a páratartalom. Hihetetlen."
István
"Köszönöm szépen a páramentesítő gép gyors kiszállítását. A készülékkel nagyon elégedett vagyok. Még egyszer köszönöm a pontos és gyors ügyintézést."
Rudolf
Tisztelt Uram,
"Szűk héttel azután hogy megvásároltam az önök szárító gépét úgy éreztem, hogy két gondolatomat feltétlenül meg kell osztanom Önökkel.
1) Szállítás, ügyintézés: meg szeretném dícsérni a korrekt és gyors, barátságos rendelésfelvételt és a kiszállítást is. Minden lezajlott két napon belül. Pont azt és úgy kaptam, ahogy megrendeltem. Legközelbbi rendeléskor már szívesen fizetek előre utalással is.
2) A készülék minősége: csak dícsérni tudom a készüléket. Gazdaságos, szép és egyszerű a használata. A tartály ürítésekor mindig elcsodálkozom, hogy mennyi vizet összeszedett.
A tapasztalataim alapján nyugodtan ajánlom Önöket ismerőseim körében."
Sándor
"A légfrissítő berendezést restaurált antik bútorokkal berendezett helyiségbe vásároltam, ahol időjárástól függően időnként nehéz szag volt érezhető. Azokon a bizonyos nehéz napokon a készülék legfeljebb 2-3 órás működtetésének köszönhetően minden kellemetlen szag megszűnt.
"Tisztelt FarkasTamás!
Tegnap rendben megérkezett a gép. Köszönjük.
Első tapasztalatok: kb. 2 óra működés után már érezhetően kellemesebb volt otthon a levegő. Feleségemmel egyetértésben tisztábbnak is találtuk :)
Köszönjük!"
Üdvözlettel:
Lajati Tamás
"Nagyszerű készülék. Nagyon nagy teljesítményű mégis keveset fogyaszt. Egyedüli javaslat, hogy a fűtés lehetne nagyobb teljesítményű. Mégis teljes mértékben elégedett vagyok és mindenkinek ajánlom!"
Ferenc
Tisztelt Farkas Úr!
Az általam vásárolt légtisztító készülék hibátlanul működik, teljesen meg vagyunk elégedve vele!!
Üdvözlettel:
Kenyeres Ernő
Tisztelt Uram, az Önök által szállított WDH 735 -ös és az 520-as páramentesítők folyamatosan üzemelnek az uszodánkban. Tökéletes munkát végeznek. Remélem még sokáig ilyen jó eredménnyel használhatjuk Őket.
Üdvözletem
Farkas G.
Tisztelt Farkas Tamás!
|
|
Keressen pénzt!
|
|
|
| Önnek boltja van?
Sok emberrel találkozik?
Érdekli a saját és
mások egészsége?
Forgalmazza termékeinket!
Minden segítséggel ellátjuk.
Kiváló termékeket és
vonzó árakat kínálunk.
Vegye fel velünk a kapcsolatot:
Farkas Tamás
0620 3880 193
airfresh.hu@gmail.com | | | Rólunk mondtákA készülék jó vásárnak bizonyult, elégedettek vagyunk a termékkel.
Tisztelettel:
Barbócz Károly
Logisztikai vezető
"Tisztelt Farkas Tamás Úr!
A páramentesítő készüléket rendszeresen használjuk a házban, mivel a páratartalom elég magas nálunk. Ezt véleményem szerint az új műanyag nyílászárók beszerelésének és az idén ősszel elkészült hőszigetelésnek köszönhetjük. Igyekeztünk a szellőztetési és az épület fűtési kultúránkat is megváltoztatni (naponta többször átszellőztetjük a lakást, próbálunk egyenletes meleget teremteni a házban). A készülék használata ettől függetlenül véleményem szerint szükséges. Mióta a készüléket használjuk, a penészesedés visszafogottabb lett, sőt a tavaszi-nyári festés óta egyáltalán nem találkoztam penésszel. A kereskedelmi forgalomban kapható tablettás készülékek össze sem hasonlíthatók az Önök által kínált termékkel. Amikor megvásároltam és beüzemeltem a készüléket, kb. 4 óra alatt összegyűjtött 5 liter párát, a páratartalom mérő pedig ténylegesen a csökkenést mutatta. A belső felújításoknál is nagy hasznát vettem, mivel az egyes helyiségekben a vakolás, cserépkályha építés, festés során rendkívül sok víz került úgymond &bdquobeépítésre&rdquo. A készülék remekül végezte a dolgát, gyorsabban száradt minden és nem volt pára a házban. A hangja is elviselhető, tehát akár éjszaka is működtethető. Negatívumot eddig nem tapasztaltam, talán az ára elsőre kicsit soknak tűnik, de utólag belegondolva sok kellemetlenségtől és az ezekkel járó költségektől kíméli meg az embert. Eddig maximálisan elégedett vagyok vele.
Remélem tudtam segíteni ezzel Önöknek.
Üdvözlettel:"
Baka József
Paksról
"Tisztelt Farkas Tamás,
Köszönjük a készülék tökéletesen bevált.
Üdvözlettel. "
név nélkül
"Kedves Tamás!
A WDH 520 HB páramentesítő igazán jó befektetésnek bizonyult. Nagyon meg vagyunk vele elégedve, bár nem fűztünk hozzá túl nagy reményeket.
Egy kb. 100 négyzetméteres irodában használjuk a berendezést, ahol reggelente nem lehetett kilátni az ablakokon a párától és tócsákban állt a víz. Mióta beüzemeltük a készüléket ez a probléma teljesen megszűnt.
Munkájukhoz további sok sikert kívánunk!"
Üdvözlettel:
"Tisztelt Farkas Úr!
Jól üzemel a páramentesítő, semmi gondunk eddig vele.
Tisztelettel"
Hanti Vilmos
"Valóban nagyszerő épületszárító. Igazából nem gondoltam, hogy ennyi pénzért ilyen jó minőséget és teljesítményt kapok. Szívesen vásárolok Önöknél újra, ha szükségem lesz valamire.
Hálás köszönettel!"
Szabó T.
"Szeretnék a rendelés és a kiszállítás folyamatáért köszönetet mondani. Minden stimmelt. A páramentesítő remekül dolgozik."


0.5156 mp
|
|