Csalán levél vágott 0,5 kg.

A labdacs elkészítéséhez az alábbi anyagokra van még szükség.

Vászon amibe a gyógynövényeket tölti. Klikk ide

Kötöző anyag (pertli) amivel megadja a labdacs formáját Klikk ide




A csalán leírása a Wikipédia szerint:

Csalánfélék

Csalánfélék
A nagy csalán (Urtica dioica)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots) Csoport: Rosids Csoport: Eurosids I Rend: Rózsavirágúak (Rosales) Család: Csalánfélék (Urticaceae) Durande
Szinonimák
Cecropiaceae C. C. Berg[1]
Nemzetségek
Lásd a szövegben.

A csalánfélék (Urticaceae) a rózsavirágúak rendjének (Rosales) egyik családja, az APG II-ben az eurosid I kládban.

A csalánfélék a szilfafélékkel (Ulmaceae), a kenderfélékkel (Cannabaceae) és az eperfafélékkel (Moraceae) együtt a renden belül is monofiletikus csoportot alkot, így a korábbi csalánvirágúak név e négy klád egységének fenntartható.

Ugyanakkor a Cecropia génuszról, amit korábban egyesek a Moraceae, mások az Urticaceae családba, vagy saját Cecropicaceae családba helyeztek, bebizonyosodott hogy az Urticaceae családba tartozik.^[2] A korábbi rendszerekben (Urania Növényvilág, Hortobágyi-rendszer, Borhidi-rendszer) a csalánvirágúakat a barkás fákkal (varázsdió-virágúak – Hamamelididae) hozták rokonságba.

A családba 54 nemzetség 2626 faja tartozik.

A legnagyobb fajszámú nemzetségek a Pilea (500-715 faj), Elatostema (300 faj), Urtica (80 faj) és a Cecropia (75 faj).

Elterjedésük, élőhelyük :

A legtöbbjük trópusi növény, a trópusokon liánok és fa termetű csalánfajok (Cecropia) is előfordulnak – a mérsékelt övben csak lágyszárúak és cserjék élnek.

Jellemzés:

Az eperfafélékhez hasonlóan már az eocén óta ismeretesek a családba tartozó növények levéllenyomatai.
A mintegy hétszáz faj többsége lágyszárú.
Mivel a csalánfélék főképp lágyszárúak, arra lehet következtetni, hogy a taxon levezetettebb, specializáltabb, mint az eper- vagy szilfaféléké.
Az eperfafélékben szokásos tejnedv főképp a kéregszövetben fordul elő, és nem is mindig fehéres: inkább áttetsző, ragadós váladék.
Tagolatlan, fűrészes szélű leveleik szórtan vagy keresztben átellenesen állnak, pálhásak.

Egyes fajok levelein mész- vagy kovavázú, gyulladáskeltő anyagokat (hisztamin, acetilkolin, szerotonin, hangyasav) tartalmazó csalánszőrök nőnek.

A Laportea nemzetség fajainak váladéka akár súlyos gyulladásokat, fekélyeket is okozhat.
Apró, zöld leplű virágtakarójuk általában négy levélből áll.

A porzók száma is ugyanennyi vagy kevesebb.
A porzók és a virágtakaró levelek – épp úgy, mint a rend többi családjában – fedik egymást (szuperponált helyzetűek).

A takarórendszer teljes redukciója miatt a virágok olykor csupaszok, mindig egyivarúak.

A magház általában felső állású.

A csalánpollen az egyik legfőbb allergén anyag Magyarországon.
A virágok füzérbe, hajtáscsúcsi csomóba vagy bugába rendeződnek.

Termésük apró makk, aszmag vagy csonthéjas.

Életmódjuk:

Egyes fajok egy-, mások kétlakiak. A portokokban fejlődő pollen robbanásszerűen hagyja el a pollenzsákokat, és szél juttatja el a ginőceumokhoz.

Ismertebb fajok:

A csalánféléknek csak néhány faja él Magyarországon, mivel főképp – mint már említettük – trópusi fajok.
A nagy csalán (Urtica dioica) magaskórós társulások és a gyomtársulások (főképp ruderális gyomtársulások magas nitrogéntartalmú talajt) jelző faja.

Erdőszéleken, patakpartokon főképp a vörös acsalapuval és az óriás zsurlóval társul. Az egész világon elterjedt, kozmopolita faj, levelei keresztben átellenesek, a növények kétlakiak, évelő faj. Védett hazai faj a lápi csalán (Urtica kiovoensis Rogow.), a láp- és mocsárerdők lakója.

A kis csalán (Urtica urens) a ruderális gyomtársulások egyéves faja.
Trópusi-szubtrópusi rostnövény a rami vagy hócsalán (Boehmeria nivea). Valószínűleg Kínából származik, és ott évszázadok óta termesztik is.