Cégünk 1995 óta tevékenykedik a rendezvénytechnika területén.
Kérem vessen egy pillantást az alább felsoroltakra, hogy az Önhöz hasonló pozícióban levő kollegákkal együtt Önt is nyomasztotta-e már bármelyik ezek közül?
„Sürgősen meg kellene oldanom az esedékes rendezvényem technikai hátterének biztosítását, de nem tudom, honnan szerezzek megbízható, profi gárdát, mert az eddigi szolgáltatóm már lekötötte magát erre az időpontra.”
„Elégedetlen vagyok az eddigi szolgáltatómmal, mert a rendezvényeken nem működött megfelelően a technika vagy nem megfelelően felkészült személyzet kezelte.”
„Forráshiány miatt nem tudom saját technikai eszközparkunkkal követni a fejlődést és rendezvényeinken korszerű hang-, fény- és színpadtechnikával megjelenni.”
„A költségcsökkentés következtében a műszaki státuszokat is redukálni kellett. Nem tudok felvenni személyzetet, és aki ennyi pénzért eljönne, annak pedig nincs megfelelő jártassága. De, akkor is itt vannak még a növekvő munkáltatói járulék terhek.”
Nagyon szerencsésnek tudhatja magát, ha a fenti dilemmák közül egyik sem érinti, így ez esetben nem raboljuk idejét, kérem itt hagyja abba az olvasást.
Tapasztalatunk szerint azonban a rendezvények lebonyolításában érdekelt intézmények és cégek döntő többsége szenved valamilyen szinten a forrás- és létszámhiány, a járulékterhek, a tapasztalatlan személyzet, és a nem megfelelő technika vagy szolgáltató miatt.
Mi ezekre a problémákra kívánunk megoldást adni. Ha érdekli hogyan, kérem vessen egy pillantást a másik oldalra is, látogasson el honlapjainkra, vagy kérjen tájékoztatást e-mailen az info@piramistechnika.hu, vagy telefonon a +36 1 4770035 számon.
"Korrekt cég, korrekt árakkal"
Goóz László, Antal Róbert
Balaton-hang Rendezvénytechnika www.balaton-hang.hu/
A szervízükkel nagyon elégedett vagyok. Nem találkoztam még ennyire segítőkész szervíz szolgáltatással, mint az Önöké. Köszönet érte."
Szűcs Lajos DJ
„Tökéletesen megvagyok elégedve a Mini fog 400 füstgéppel,még nem hagyott cserben pedig már egy jó pár órát üzemelt. Köszi" Sz. Attila
"Teljes mértékben megvagyok elégedve a termékkel,és az online kiszolgálással is"
Retkes Tamás
SkyT www.skyt.mlap.hu
DAP AUDIO P-2000 erősítőről:
"Többször is használtam már teljesen feltekerve és semmi kivetnivalót nem találtam. Full hangerőn is jó a hangja. A megrendelés utáni postázással sem volt semmi probléma minden rendben volt."
Illés Lajos
DAP AUDIO GM-160 BK mikrofon állványokról:
"Meg vagyok elégedve a mikrofon állványokkal"
Tóth Tibor
ex DJ
A kiszolgálásról:
"Köszönöm Szépen Uram !! Meg nyugtatott ,nagyon Szakszerű a Vevő ellátása !! Minden jót Kívánok Önnek. Üdvözlettel : Berki Barnabás"