A ritmus életre kel

-          Én szeretnék elmenni erre a táncversenyre… Te hogy vagy vele? – kérdezte Hanna.

Táncóráról tartottak kifelé, a csípős, őszi hidegbe.
Zörögtek a száraz, lehulló levelek az enyhe szélben, susogtak, ropogtak a lábuk alatt, ahogy a kocsi felé sétáltak a sötét parkon át.
Csak az idő volt szomorú, ők jókedvűek és izgatottak voltak.
Felfrissítette és átmelegítette őket a mozgás, a forró nyarat idéző latin dallamok, a jó társaság
és az, hogy az egész még mindig az újdonság erejével hatott rájuk – hiszen alig egy hónapja kezdtek el táncolni.

-          Én nem igazán… Tudod, hogy nem szeretem, ha néznek, és egyáltalán, nem is tudok táncolni.
- mondta szégyenlősen Márk.

-          De hiszen, én sem tudok, Te bolond, pont annyi ideje táncolok, mint Te.

-          Jó, de Neked már van táncos múltad. Évekig jártál néptáncra, és szerepelni is sokat jártál.
Én nem vagyok ehhez hozzászokva.

-          Ugyan már, csak egy buli az egész! – nevetett Hanna.

Hanna ősszel felfedezett egy tánctanfolyamot.
Már többször próbálta korábban rávenni Márkot, hogy menjenek el, de Márk kategorikusan elutasította.
Nem is volt miről vitázni. Most újra felvetette, és Hanna maga is meglepődött, hogy ezúttal nem ütközött komolyabb ellenállásba.
Így szeptember végén befizettek egy tízalkalmas kezdő társastánc tanfolyamra.
Kedvező áron kínálták, mit veszíthettek?
Kipróbálják - egy kis szórakozás, közös program az unalmas, barátságtalan őszi és téli estéken, aztán majd meglátják.
Mostanra már túl voltak az angolkeringőn és a cha-cha-chán, és kezdtek egyre jobban belemelegedni.
Olyannyira, hogy Hanna már a tánciskola által szervezett táncverseny kezdő kategóriájában való indulást fontolgatta...

Bővebben...